4Móz 6,22–27

„Ároni áldás.” Izráel még a Sínai-hegynél van, nemsokára továbbindul. Az Úr itt, a Sínai-hegynél mutatkozott be a népnek, és tett ígéretet: „ha figyelmesen hallgattok… ti lesztek az enyéim…” (2Móz 19,5). Ezután törvényeket, parancsolatokat adott. Elkészült a szent sátor, felavatták a papokat. – Áron a főpap, neki kell elmondani – később is – ezt az áldást.

A főpap nem a maga nevében beszél. Az Úr szavát, akaratát mondja el a népnek, és a nép dolgait – bűneit is – viszi Isten elé. Az áldás is, amit mond, Istentől származik: aki elmondja, az Istentől kéri, hogy adjon áldást. Adjon olyan ajándékokat, amiket csak Ő tud adni.

De Isten áldása nemcsak az Ő ajándékait jelenti. Itt azt mondja: „Így tegyék nevemet Izráel fiaira” (27. v.). Isten a nevét teszi ránk: Ő jelenti ki, hogy mi az övéi vagyunk, és úgy is bánik velünk. Itt olyan áldásról van szó, amit Isten csak az övéinek ad.

Van másféle áldás is: olyan, amit Isten gyermekein keresztül megkaphatnak mások. Pl. „megáldom a téged áldókat” (12,3), „megáldotta Isten az egyiptomi ember házát” (39,5): Isten az övéit áldássá teszi, hogy rajtuk keresztül mások is kapjanak jó ajándékokat Istentől. Felismerhették, hogy „Ábrahám Istene” valóban jó Isten, aki ad, és akihez ők is fordulhatnak.

Mi az, amit az Úr csak az övéinek ad? „A nevét adja” hozzánk: vállal minket, nemcsak mint a teremtményeit, hanem mint a gyermekeit is. Mi is vállaljuk, hogy rajtunk van a neve: lássák az életünkből, hogy az övéi vagyunk, ennek láttán Őt ismerjék fel és dicsőítsék (Mt 5,16). Abban, hogy az övéi vagyunk, örömünk lehet – van-e? Azzal, hogy az örökkévaló Istenhez tartozunk, örök életünk is van, ezért nem az ideig valók lesznek a fontosak számunkra – Isten azt akarja, hogy valóban így legyen: jelenjen meg konkrét cselekedeteinkben, magatartásunkban.

„Áldjon meg és őrizzen meg”: ez a kettő együtt jár. Isten megáld: jókat ad, és megőriz a gonosztól. Adott bűnbocsánatot, örök életet – és az Ő „hatalma őriz hit által az üdvösségre” (1Pt 1,5). „Megőriz az Úr jártodban-keltedben, most és mindenkor” (Zsolt 121,8): mert minden lépésnél lehet valamilyen csapda, kísértés, olyan „lehetőség”, hogy a magam útján menjek tovább. Megőriz ettől, de döntést vár tőlem, azt, hogy Őbenne akarok maradni. – Ezenkívül: „a hajunk szálai is számon vannak tartva”. A legkisebb bajunkról, veszteségünkről is tud az Úr, és „sokkal többet adhat annál” (2Krón 25,9), de ha nem ad, akkor is megőriz, és az övé maradhatok, nem kell más útra térnem, hogy „kárpótoljam magamat”.

„Ragyogtassa rád orcáját az Úr.” Amikor az ároni áldás elhangzott, az Úr azt is mondta (Mózesnek): „nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon”. Mégis ránk akarja ragyogtatni. Nem úgy, ahogy majd egyszer színről színre látni fogjuk, de mégis láthatunk egy arcot: Krisztus arcát. Az ószövetségi korban az Úr szavából és cselekedeteiből lehetett meglátni, hogy Ő milyen: hogy Ő a szeretet, Ő a kegyelem. Az ígéreteiből, ahogyan a Szabadítót hirdette. A Szabadító eljött, és az Ő arcán – a töviskoronás, véres arcon – láthatjuk, mit jelent az, hogy Ő a szeretet. „És könyörüljön rajtad” – mondja, mert amikor Őt nézem, magamat is meglátom: azt, hogy bennem van sötétség, hogy én nem tudok szeretni, tiszta maradni.

„Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet.” Akkor adja, amikor kinyitom az ajtót ez előtt az „érthetetlen kegyelem” előtt. Akkor lesz az enyém az áldása, akkor fogom észrevenni, hogy mennyi mindentől megőrzött és megőriz. Akkor fogom tudni megköszönni neki az ajándékokat, és bízni benne akkor is, amikor rossz következik. Akkor fogom tudni továbbadni az áldást – akár tudatlanul is, mint Mózes, akinek sugárzott az arca, amikor lejött a hegyről – és lehetek én is áldás akkor is, ha én magam bajban vagyok, és kísértésekkel, bűnökkel küszködöm. „Nyugalmam nincs, de békességem van” – mondhatom. Mert nem én készítem az áldást, hanem Isten, aki használ engem, és aki ezalatt bennem is munkálkodik, és „elvégzi a Krisztus napjára”.

1Pt 3,9

Ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek.